|
|
Kiállítás ajánló
A Magyar Nemzeti Galéria és az Osztrák Kulturális Fórum közös kiállítása három egység, három gyűjteményi anyag köré rendeződik. Az osztrák művészetterápiás és pszichoszociális műhelyekből száztíz, változatos technikával készült alkotás érkezett a tárlatra. E kortárs ausztriai válogatáshoz a budapesti Pszichiátriai Múzeum ötven rajza társul, amely gróf Teleki Ernő 1954 és 1970 között készített, ma a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában őrzött rajzsorozatával egészül ki.
Az 1900-as évek elején a kor dekadens életérzését megfogalmazó művészek elvetették a hagyományos képi toposzokat. A modernizmus korszaka, a szorongás és az elmagányosodás élménye új vizuális eszközöket és adekvát kifejezési formákat követelt. A primitív népek művészete és a népi kultúrák motívumkincse mellett a gyermekrajzok igéző őszintesége és az elmebetegek bizarr látomásai, ősi gyökerekből táplálkozó archaikus világa elsősorban az avantgárdisták körében talált megértésre. Az újító törekvések a korszak elmekórtanának tudományos kutatásaival is párhuzamosan haladtak. A pszichiátria ebben az időben kezdett el intenzíven foglalkozni a primitív népek lélektanával, a gyermeklélektannal, az álom törvényszerűségeivel és az elmebetegek képi megnyilvánulásaival. A dadaista, az expresszionista és a szürrealista művészek nemcsak újabb és újabb inspirációt merítettek az addig csak szakemberek számára érdekes művekből, hanem - az alkotófolyamat hasonlóságát hangsúlyozva - szerepeltették is őket kiállításaikon. Az 1940-es években Jean Dubuffet francia festőművész a társadalom perifériáján alkotók - pszichotikusok, csavargók és rabok - műveinek sokaságát gyűjtötte össze. A marginális élethelyzetekben megnyilvánuló kreativitás e különös, sokszínű produktumaira ő alkalmazta először az art brut (nyers, durva, csiszolatlan művészet) megnevezést, s vezetésével 1948-ban megalakult az Art Brut Társaság. Dubuffet art brut kollekciója az 1960-as évekre már 5000 művet számlált. Napjainkban a kortárs művészeti jelenségek között egyre inkább helyet kap a tág értelemben vett art brut; világszerte számos alkotóműhely, galéria, gyűjtemény és művészeti vásár bizonyítja e művek létjogosultságát. A hagyományos akadémiai képzésben nem részesült alkotók ugyanis az egyén legmélyebb belső világából tudósító szubjektív képeket hoznak létre, amelyeknek nyers spontaneitása lenyűgöző őszinteséggel párosul. Megfigyelhető bennük a kulturális tradícióktól való teljes függetlenedés, s bámulatra méltó az a szárnyaló szabadság, amellyel az alkotók figyelmen kívül hagyják a különböző irányzatokat és művészeti trendeket.
A 19. század közepétől a betegek képi kifejezésének tudományos kutatása nyomán kórházakhoz kapcsolódó jeles gyűjtemények formálódtak. Cesare Lombroso torinói, Marcel Réja párizsi és a Bethlem Royal Hospital londoni gyűjteményét, valamint a heidelbergi Prinzhorn-kollekciót hamarosan követte Selig Árpád lipótmezei elmeorvos múzeumalapítása az 1910-es években. E gyűjtemények eredetileg a gyógyítás és a tudományos kutatás szerves részeként elsősorban diagnosztikai, majd terápiás célokat szolgáltak, ugyanakkor a későbbiekben figyelemre méltó mennyiségű art brut anyag koncentrálódását is lehetővé tették. A hasonló profilú európai kollekciók sorában - elmekórtani és történeti egyedisége révén - kiemelt jelentőséggel bír a lipótmezei Pszichiátriai Múzeum, amelynek anyagából Plesznivy Edit, a gyűjtemény egykori kurátora állította össze a jelen válogatást. Szomorú aktualitást ad a bemutatónak, hogy a gyűjtemény otthona, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007 végén bezárásra került. A védett, muzeális értékű kollekció sorsa napjainkban még bizonytalan.
Marginális élethelyzetében a betegekhez hasonló kirekesztettséget és fenyegetettséget élt át az a magyar arisztokrata, akit 1954-ben származása és politikai hovatartozása miatt kolozsvári otthonából a Duna-deltába deportáltak. Gróf Teleki Ernő túlélési stratégiának a képzőművészeti alkotást, a rajzolást választotta. Spontán megnyíló kreativitása hasonló volt a kórházba került pszichotikusokból gyakran előtörő alkotási lázhoz. A harminc év alatt több száz rajzot készített, amelyek azután albumokba kötve egyfajta "vizuális naplóvá" álltak össze. Fantázialényei, különös szörnyalakjai és történelmi víziói kultúrtörténeti egyediségük mellett érdekes analógiát mutatnak az art brut alkotásokkal. Megjelenésüket e kiállításon indokolhatja, hogy Dubuffet annak idején híres kollekciójában a betegek művei mellett helyet adott a társadalom perifériáján, kiszolgáltatott helyzetekben élők alkotásainak is. Teleki Ernő naplói a Teleki család ajándékaként az 1990-es években kerültek a Magyar Nemzeti Galéria Adattárának gyűjteményébe.
Ausztriában 2006 Sigmund Freud éve volt. Ehhez kapcsolódott az a szakmai program, melynek keretében az osztrák anyag kurátora, Angelica Bäumer művészeti író az ausztriai centrumokban tanulmányozta és összegyűjtötte a mentálisan sérült alkotók műveit. Válogatása kiterjedt többek között Európa egyik legjelentősebb art brut központjára, a guggingi Haus der Künstlerre, valamint a hartheimi, a salzburgi, az innsbrucki, a gallneukirchneri, a grazi, a gmundeni, a lienzi, a lustenaui, a retzi és a linzi műhelyekre. E hatalmas anyag legreprezentatívabb darabjai 2007 nyarán Bécsben, a múzeumi negyedben kerültek közönség elé (Kunst von Innen). A tárlat ezt követően indult világ körüli utazásra, és az első állomások egyikeként most hazánkba is eljutott. 1970-1975 között a Magyar Nemzeti Galéria része volt a ma Kecskeméten őrzött Naiv Gyűjtemény, így a Belső utak képei című tárlat szervesen illeszkedik az intézmény hagyományaiba, amelynek kiállítási programsorozatában időről időre helyet kapnak a hagyományos művészetfelfogást újraértelmező, a hivatásosok körén kívül eső kreatív jelenségek és a kisebbségi léttől sújtott alkotók útkeresései is.
|
|
