|
|
Kiállítás ajánló
| |
|
Vojnich Erzsébet és a fények, árnyékok
2007. február 27. – 2007. március 24.
A kiállítás helye: Bartók '32 Galéria,
1111. Budapest, Bartók Béla út 32.
Nyitva tartás: naponta 14-18 óra között, hétfőn zárva
|
|
E képek óriási csarnokait, elhagyott termeit, az üres lépcsőforduló, rideg gépházak, zárt alagsori helyiségek meghatározhatatlan rendeltetését, a meztelen, koszos falakat a fény titokzatos, derengő jelenléte eleveníti meg. Vojnich Erzsébet "alkotásai a fénytől átitatott színekből, az árnyékokból és reflexekből kialakuló atmoszféra misztikus és őriznek valamiféle fojtogató idegenséget. Az üres, végtelen, mégis újra bezáruló tér kettőssége termékeny értelmezési mezőket nyit meg, akárcsak a festmények hangsúlyozottan irodalmi-ízű címadásai. Enteriőrös festményeinek sorozata olyan elődök műveire tekint vissza, mint Czimra Gyula műterembelsői vagy Giorgio Morandi csendéletei. Szellemi rokonság köti a metafizikus festészethez, a magyar festészetben a szentendrei iskolához, az Európai Iskola egyes festőihez, s kortársai közül az olyan, a lírai absztrakció (Rothko) hatása alatt álló művészekhez.
Vojnich Erzsébet képeinek alapélménye a tér, a terek fragmentumai, a szokatlan kép kivágatok által metafizikus mozdulatlanságban megjelenő építészeti elemek. Szokatlan perspektivikus megoldásaik és festői módszereik révén úgy vonták be a nézőt a szemlélésbe, hogy ezáltal a szemlélők is belekerülhettek a képek terébe. Ezt a "képbe kerülést", illetve ennek szándékát fokozta, hogy emberi figura soha nem jelent meg enteriőr-festményein, illetve hogy a vásznakat keret nem különítette el a valós tértől. A jelenlegi tárlaton látható nagyméretű képek tere szintén nyugtalanító, de nem nyomasztó kimértségük és ürességük, még csak nem is egészen a feketékig mélyülő, komorabb színeik, hanem expresszíven zaklatott felületi hatásaik miatt. Míg korábban szinte kivétel nélkül belső terek szegmensei jelentek meg Vojnich sajátos perspektívájú festményein, amelyekből szinte csak A kensingtoni könyvtár (1997) fölül nyitott épülete vezetett ki a külvilágba, addig a mostani képeken megjelenített épületrészletek kevés kivételtől eltekintve, csaknem mind külső térben láthatók, és szerkezetükben a primer fotóélmény objektivitásától is alig térnek el. (...) Bár a felrakott színek izgalmas festői felvetések, de ugyanakkor a türelmetlenül tobzódó ecsetnyomokat néhol még vastag kontúrokkal is vázlatossá teszi. Általuk a szemlélő kizökken a korábbi festmények meditatív nyugalmából, egyre távolabb igyekszik az eddig befelé húzó képterektől, hátrálna ebből a zaklatott világból. (...)
Több olyan kortárs képzőművész van, akiknek festészete saját manírjukká vált az évek, évtizedek folyamán, de Vojnich Erzsébet korábban sem tartozott és most sem tartozik közéjük. Az ő következetes és megingathatatlan, a pillanatnyi sikerrel mit sem törődő művészi attitűdje (hasonlóan az ugyancsak általam is nagyra tartott Giorgio Morandi példaértékű festészeti magatartásához) adta mindig is képeinek autentikusságát. (...) Menet közben szerzett tapasztalata nyugtalanító felismeréssé vált: bárhol járunk, jelenlétünk csak ideiglenes. Mindenhol átutazók vagyunk."
Forrás: http://www.bartok32.hu
|
|
