Belépés
Keresés
Hírlevél
Banki fizetési szolgáltató:
CIB Bank Zrt.
Banki fizetési szolgáltató: CIB Bank Zrt.
Elfogadott kártyatípusok
Elfogadott kártyatípusok

Kiállítás ajánló


 

ARCHÍVUM – DEIM PÁL 80

2012. szeptember 8. – 2012. október 7.
Cím: 2000 Szentendre, Bogdányi út 32.

 


A kiállítás kurátora a művész unokája, Deim Réka művészettörténész, aki a korábbi életmű-bemutatóktól eltérően, szubjektív nézőpontból tekinti át az életművet és a retrospektív tárlat kötött műfaját kurátori koncepcióval ötvözi. A kiválogatott művek nagyrészt Deim Pál személyes gyűjteményéből származnak, így bemutatásra kerül számos olyan festmény, vázlat és dokumentum is, amelyet eddig nem láthatott a közönség.

A kiállítás koncepciója az „archívum” fogalma köré épül, amely egyrészt arra utal, hogy a művész és a kurátor Deim Pál személyes archívumát vette a válogatás kiindulási pontjául, így a jól ismert festményeken és plasztikákon kívül helyet kapnak eddig be nem mutatott munkák, soha meg nem valósult művek vázlatai, és egyéb – nem feltétlenül festészeti – tevékenységek dokumentációja. A koncepció, másrészt, a Foucault-i értelemben vett „archívum” fogalmán keresztül tekint az életműre, így nem lezárt raktárként, hanem az emlékek és emlékezet állandóan változó és mindig újonnan értelmezhető tárházaként értelmezi, amely újra és újra releváns lehet a jelen szemlélője számára. Ezáltal árnyaltabb kép alakulhat ki Deim Pál munkásságáról és azokról a problémákról, amelyek művészként és emberként foglalkoztatják. Természetesen teljes képet alkotni lehetetlen, ezért a kiállítás arra tesz kísérletet, hogy a megkerülhetetlen művek bemutatása mellett felvillantsa az életmű néhány, eddig háttérbe szorult részletét úgy, hogy ezáltal reflektáljon a teljes életmű/archívum hozzáférhetetlenségére is.

A kiállítás a stílusfejlődésre alapuló kronologikus–lineáris rendezési elv helyett az életmű történeti aspektusára koncentrál és Deim Pál művészi munkásságát a kiállítás-történet fényében tekinti át, amely az államszocializmus és az Aczél-i kultúrpolitika, majd a rendszerváltás utáni időszak kontextusába ágyazva újfajta megvilágításban értelmezhető. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó katalógus kitér a kezdeti évek betiltott és engedélyezett kiállításaira, a megvalósult és ötletszinten maradt köztéri megrendelésekre, illetve a közterek funkciójának változására is. Ezen kívül kiemelten kezeli Deim helyi jelentőségű, Szentendre városához és művészeti intézményrendszeréhez kötődő tevékenységét is, mint például a Szentendrei Grafikai Műhely, az Art’éria Galéria és a MűvészetMalom alapításában játszott szerepét.

A kiállítás kurátora: Deim Réka művészettörténész
Társkurátor: Herpai András művészettörténész, PMMI

Minden jog fenntartva! Fortunatus Kft 2006.  |  Art-Area Kortárs Művészeti Galéria  |  www.art-area.hu  |  Adatkezelési azonosító: 01496-0001 | PHP: onereason.eu